Az államfő reméli, nem kell majd szégyenkezni az STVR tanácsának tagjai miatt


Peter Pellegrini államfő azzal indokolja a Szlovák Televízióról és Rádióról (STVR) szóló törvény aláírását, hogy szerinte nem tartalmaz alkotmánysértő módosításokat, nem korlátozza a szólásszabadságot, és nem lát ellentmondásokat a Szlovákiára is vonatkozó nemzetközi szabályozásokkal. Emellett bízik benne, hogy bár enyhítették a közmédia tanácsának majdani tagjaira vonatkozó feltételeket, a minisztérium és a parlament olyan személyeket nevez ki, illetve választ meg a testületbe, akik miatt nem kell majd szégyenkeznie a lakosságnak. Az államfő a közösségi hálón tájékoztatott erről.

„A kormánykoalíció nagyobb szakmaiságot követelt a közmédia irányításával kapcsolatban. Járuljon hozzá ehhez azzal, hogy valódi szakembereket választ meg a bizottságokba, akik mellett a médiában és gazdasági életben szerzett sokéves tapasztalataik szólnak, nem pedig a közösségi hálókon való feltűnősködés, vagy az általánosan elfogadott tudományos tények megkérdőjelezése” – jelentette ki Pellegrini. A megfelelő összetételű médiatanácsot tartja a kiindulási alapnak ahhoz, hogy megfelelő vezérigazgató kerüljön a közmédia élére, és teljesüljenek azok a célok, amelyeket a kormánykoalíció a törvénnyel kijelölt.

Az államfő reméli, hogy ha kifogásai merülnek fel az uniós intézményeknek a szlovák közmédiáról szóló törvénnyel kapcsolatban, akkor ugyanazzal a mércével fog mérni, mint korábban más országok esetében, amelyekben sokkal viharosabb körülmények között zajlottak le a közmédiában végrehajtott változtatások.
A közszolgálati média elnevezése STVR-re változott. Az igazgatót kilencfős tanács választja majd, a kulturális miniszter négy tagot nevez a testületbe. A kilencfős etikai bizottság tanácsadó testületként fog működni. A törvény július 1-jével hatályba lépett, ezzel megszűnt Ľuboš Machaj eddigi vezérigazgató és a közmédia tanácsa eddigi tagjainak megbízatásai is.

TASR

fotó: TASR