Digitális időskor az online térben


A Matovič-kormány ténykedése idején Veronika Remišová kitüntetett figyelmet fordított az idősebb korosztály digitalizációjára. Többször is hangsúlyozta, mennyire fontosnak tartja, hogy a szépkorúak ugyanolyan aktívan és biztonságérzettel használják az online teret, mint a fiatalok. Ezen cél elérése végett két körben is táblagépek kiosztására hirdetett a minisztériuma projektet. Sajnos a hozzá nem értés, az elnagyolt problémamegoldás, a nem kellő odafigyelés és előkészítés miatt ez a terv kudarcba fulladt, majd teljesen lekerült az asztalról. A beruházásokért, régiófejlesztésért és informatizációért felelős minisztérium azonban most leporolta az aktákat, új irányt adva a kezdeményezésnek.


Minden bizonnyal emlékeznek még, hogy az előző kormány alatt 2000 idős polgártársunk kapta meg a táblagépek használatához szükséges iskolázást. Ennek befejeztével kiosztattak közöttük készülékeket, azonban valami oknál fogva olyanok, melyekre még a Google applikációit sem lehetett letölteni”

– emlékeztetett Richard Raši miniszter. Hozzátette, minisztériuma megkereste és megtalálta azokat a lehetőségeket, melyeknek köszönhetően a idősek most teljes értékű táblagépekhez juthatnak. A „Digitális idősek” projekt célja, hogy könnyebbé és élvezhetőbbé tegye a nyugdíjasok mindennapjait, valamint egyszerűsítse a kapcsolattartást szeretteikkel, illetve az egyes hivatalokkal is, ügyintézés céljából. A projektet a Fejlesztési tervből finanszírozzák. Az elsődleges tervek alapján 2026-ig 105 ezer idős és a 18. életévüket betöltött, súlyos fogyatékossággal élők számára biztosítanak iskolázást az alap digitális ismeretek körében.

fotó: Richard Raši facebook

A minisztérium szorosan együttműködik a Városok és falvak szövetségével, valamint az Oktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezetével. Ez utóbbi biztosítja a minél nagyobb számú oktatót, akik segítségével az iskolázások végbemennek.


Felhívom a figyelmét és ösztönzök is minden olyan 65. életévét betöltött idős embert, aki szeretné megtanulni a táblagépek használatát, az interneten való biztonságos és hatékony szörfözést, hogy regisztráljon a digitalniseniori.gov.sk oldalon, vagy személyesen a regionális központokban a megyeközpontokban, esetleg telefonon, a 02/35 80-30-80-as telefonszámon, naponta 08-16.00 óra között”

– közölte Raši. Jelenleg körülbelül 3400-an teljesítették már az iskolázást, 20 ezren regisztráltak már. Maga az iskolázás öt héten át tart, ez alatt öt órán vesznek részt a jelentkezők. Megtanulják a digitális eszköz használatát, adatkeresést, az online kommunikációt, a biztonságos használatot, valamint információkat kapnak az egyes adatcsomagokhoz. A jelenleg biztosított táblagépek kompatibilisek a Google applikációkkal, és úgy vannak beállítva, hogy bekapcsolás után azonnal használhatóak legyenek. A táblagépekben alapként szlovák nyelv van konfigurálva, nagy betűk és számok beállítva. Mindenki, aki elvégzi a tanfolyamot, utalványban részesül, valamint 12 hónapra szóló, 65 GB nagyságú adatcsomagot kap.

fotó: Richard Raši facebook, pixabay