Balett és felhőszakadás


A COOLtúrázók sajnos nem léptek színpadra, hogy bemutassák a Duna Menti Tavasz gyermekszínjátszó fesztiválon fődíjban minősített színdarabjukat. Az okok egyszerűek, és igazán nem felróhatóak. Egyrészt az osztálykirándulások. Alapsulis gyerekek alkotják a társulatot, akik osztálytársaikkal bevágódtak a héten egy buszba, hogy ebben a tanévben még együtt töltsenek pár hepajkodós napot. A másik ok pedig egy-két diák betegsége. Ez is érthető, ha megnézzük az említésre igenis érdemes időjárást, az ingadozó hőmérsékleteket. De az Egressy Béni VMK közönségének így is pompás kulturális élményben volt része!

Az apró balerinák tánca
fotó: a szerző

Évzáró műsorukat tartották ugyanis a VMK művészeti csoportjai. Fellépett a Süll Tamás vezette Balettissimo, a Komárom Gyermektáncegyüttes, valamit a Feszty Árpád Kamara Néptáncegyüttes. Utóbbi kettőt Iván Péter és zenekara kísérte. Rendhagyó módon az utóbbival kezdem a méltatást.

Balett spicc tánc
fotó: a szerző

Fel a kezekkel: ki az, aki nem ismeri Iván Pétert? Lehet, hogy most több bizonytalankodó kar is elindult a magasba, de ez csak azért lehetséges, mert a népzenészeket és a néptáncosokat sokszor zenéjük, mozgásuk alapján azonosítjuk, nem pedig név szerint. Pedig Péter igazi virtuóz! Kedvenc felvidéki népzenekarom, a Pósfa prímása. Vidám, mindig mosolygós, nagyszerű ember, fantasztikus zenész. Másodprímásként a szerda esti zenekarban Alt István szerepelt, aki szintén hatalmas név a szakmában. A Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola hegedű oktatója. Brácsán Erőss Barnabás, nagybőgőn pedig Nagy Gergő játszott.

Komárom Gyermektáncegyüttes
fotó: a szerző

A Komárom Gyermektáncegyüttes és a Feszty Árpád Kamara Néptáncegyüttes többször is megörvendeztette már nem csak a komáromi közönséget. Üdítő és szép jövőbe mutató látvány, amikor a gyermekek a színpadon nemcsak népi mondókákat, összefonódós játékokat mutatnak be, hanem pontos tánclépéseket, teljes koreográfiákat is. Nagy öröm ez a Duna-parti városban, ahol a néptáncnak hatalmas hagyományai, lelkesítő jelene és – ahogyan az tegnap este is egyértelművé vált – fényes jövője is van.

fotő: a szerző

Nagy népszerűségnek örvend – elsősorban a lányok körében – a Süll Tamás táncművész, lelkész, párkapcsolati szaktanácsadó által vezetett balett tánccsoport. Az évzáró műsoron a Balettissimo csoport bemutatta, hogy a kemény munkával összeállított koreográfia azért rengeteg mókát és kacagást is magában hordoz. Az első tánccsokorban a legkisebbek a középső csoporttal közösen léptek színpadra. Ekkor az alaplépéseket tekinthette meg a közönség, valamint a lányok kecses mozdulatait. A díszlet egy-egy zenedobozt rejtett, melyben apró balerinák várták, hogy a varázskulccsal „életre, táncra” húzzák őket. A koreográfia része volt nem egy kiemelés is, amit Süll Tamás végzett: a magasba reppenő lányok legnagyobb örömére!

Nem csak a tánc, az ének is kiválóan ment
fotó: a szerző

A nagyobb lányok tanárukkal közösen egy padlás rejtekére invitálták a nézőt, ahol az éppen serény munkáját végző takarító érdekes, szinte álomszerű jelenségekkel találkozott. Volt csontváz tánc, balett spicc tánc, tűztánc, s végül – megidézve már a szünidőt is – igazi, nyári strandtánc.

Feszty Árpád Kamara Néptáncegyüttes
fotó: a szerző

Nem mindennapi élmény balettet látni az Egressy Béni Városi Művelődési Központ színpadán! Olyan művészeti ág ez, amely mindig eléri, hogy a nézőnek tátva maradjon a szája a csodálkozástól vagy a csodálattól. Mennyi érzés, gondolat kifejezhető e kecses mozdulatokkal! A gálaműsor közönsége hozta is a papírformát: vastaps és örömujjongás kísérte a Balettissimo bemutatóját.

fotó: a szerző

A műsor befejezése után sem maradtunk „szenzáció” nélkül: az időjárás ugyanis szintén nem mindennapit produkált! Komáromot zivatarok és felhőszakadások sorozata áztatta, járhatatlanná téve egyes útszakaszokat, kritikusan megemelve utcákon, udvarokban, kertekben a vízszintet. A szakemberek – a KomVak munkatársai, a rendőrök és a tűzoltók – az éjszaka egy részét is az utcákon töltötték, igyekeztek szivattyúzni és elhárítani a károkat. Nagy forróság után a csapadék áldás, de köszönjük szépen, elég nekünk az efféléből ennél sokkal kisebb mennyiség is. Jómagam szintén bőrig ázva, bicajomon hátsó defekttel értem haza, mégis vidáman és elégedetten. Jó érzés olyan település lakójának lenni, ahol a művészeti élményre mindig kiemelkedő hangsúlyt fektetnek.

fotó: a szerző