Emlékforrások köztünk és bennünk

Az emberek jó része ma ünnep nélkül él – írja egyik elmélkedésében Barsi Balázs atya. Sok helyen vasárnap is folytatódik az egész heti munka, mert az egynapos munkakiesés is jelentős veszteséget jelent a termelésben. Amikor pedig nem kell dolgozni, az is csak szabadnap, vagy munkaszüneti nap, nem pedig ünnep. Így degradálódik lassan termelő- és fogyasztógéppé az ember, elárulva azt a legmélyebb kapocsvonatkozását, amely létezése értelmét adja meg, hiszen a pusztán fizikai pihenés, lazítás nem tudja megadni az igazi testi-lelki felüdülést, a valódi rekreációt, az újrateremtődést.

Valóban. Csak az igazi ünnep képes feltárni az ember eredeti gyökereit, amelyek egy közösséghez tartozva s a hagyomány termékeny talajába ágyazódva a Teremtőjéhez, Alkotójához kötik. Ha ezektől a gyökerektől elszakadunk – egyenként és társadalmi szinten egyaránt –, halálra ítéljük önmagunkat. A különféle pótlékok pedig csak annyit érnek, mint a letépett virág. Ha vázába is teszik, ideig-óráig még élni látszik, valójában azonban már halott.

Az igazi ünneplés tehát nem csupán üde színfolt hétköznapjaink szürkeségében, hanem éltető forrás. Amikor például az Úr Mózes által tanítást ad az ünnepekről (vö. Lev23,1.4-11.15-16.27.34b-37), nemcsak arra szólít fel minket, hogy időről időre kilépjünk hétköznapjaink világából, hanem arra, hogy egész lényünkkel Feléje forduljunk. Vagyis nem arról van szó, hogy csupán elkülönítsük a szent időket a profántól, hanem arról, hogy Istennel az ünneplésben megtisztulva és megszentelődve, megújulva térjünk vissza a mindennapi teendőinkhez.

 „Isten nélkül nem lehetséges hiteles átfogó ökológia, nincs jövő egy Isten nélkül való világban” – mondta Ferenc pápa. A hit teszi hitelessé döntéseinket. Ha a hit nem hoz létre meggyőző életmódot, akkor nem keleszti meg a világ tésztáját. Cselekedeteinknek, magatartásunknak, viselkedésünknek, kapcsolatainknak tükröznie kell az evangélium örömteli és egyben radikális szépségét. A kereszténység nem élhető meg falakkal körülvett erődítményként, amely sáncokat emel a világ és benne a másik ember és környezete ellen.

A keresztények egyik mindenkori legfontosabb feladata a megtestesülés érzésének a visszaszerzése és bemutatása. A megtestesülés nélkül a kereszténység ideológiává válik. A megtestesülés az, ami lehetővé teszi, hogy rácsodálkozzunk a szépre: Istenre, teremtményeire és igazi önmagunkra.

Adja Isten, hogy kapcsolataink méltó megünneplése által a mi életünkben is egyre meghatározóbbá váljék az Ő csodáira való emlékezés, ami új csodák látható emlékforrásaivá buggyannak fel köztünk és bennünk.

Fotó: pixabay