Gábor Bertalan, szepsi esperes-plébános 2024. június 23-án, Keresztelő Szent János születése emlékünnepének vigíliáján tartotta hálaadó aranymiséjét szülőfalujában, Radban, az oltártestvérek, a kedves szolgatárs, a falubeliek a helyi polgármester asszony vezetésével, valamint a rokonok, az ismerősök, a barátok ünnepi közösségében.

 Itt állok – mondta – a hálálkodóan a jubiláns, úgy, mint ötven évvel ezelőtt, amikor az első önálló szentmisémet mutattam be az akkori híveknek és hívekkel. Emlékszem, hajdani plébánosunk, a boldogemlékű főtisztelendő Umstädter Tibor atya azt mondta: no, végre, elmehetek egy hosszabb szabadságra, rám bízva a lelkipásztori munkát, beleértve úgy a hétköznapi, mint a vasárnapi szentmisék végzését.

 Azóta sok víz lefolyt a Ticcén, a Tiszán és a Bodrogon. Sokan eltávoztak a tapasztalható térből és az időből, de hála Istennek a múlt nem múlt el nyomtalanul. Isten megtartotta ezt a maroknyi népet jelnek és jelzésnek, mert ahol épek a gyökerek, ott mindig vannak és lesznek új hajtások is és újabb gyümölcsök, amelyek újabb magvakat hordozva önmagukban – reményt adnak az elmúlás közepette.

 A jelenlevők a szentmisében hálát adtak az áldott elődökért. Köszönetük és hálájuk jele a készséges fohász volt: Urunk, Jézus Krisztus – tarts meg bennünket továbbra is, önmagadnak, egymásnak és igazi önmagunknak.

 Ezúton is köszönet minden becses megjelenésért és azért is, hogy hálát adva együtt imádkozhattunk: megköszönve egymást, a hitet, az anyanyelvet, a kultúrát, az evangéliumi értékrendet.

 A szentmise záró-áldása előtt köszönetüket fejezték ki az oltártestvérek, a polgármester-asszony, a falubeliek, a rokonok, az ismerősök, a barátok, többek között főtisztelendő Vaszily József, királyhelmeci, görög-katolikus esperes – paróchus, valamint nagytiszteletű Csoma László, deregnyői református lelkipásztor, akikkel kezdetektől fogva jó volt áldásos jelnek lenni és maradni. Minden elhangzott szó arra engednek következtetni, hogy az értékrendünk azonos. Jó volt hallgatni a nagykaposiak és az imregiek visszaemlékezését is és az életre szóló nótát, ami több mint 50 év távlatából is maradandó üzenetet hordoz.

 Ismételt nagy köszönet és hála Lorenzo atya elhangzott kedves, mélyre szántó szavaiért és tanúságtételéért is. Adja Isten, hogy papi működése köztünk és értünk legyen olyan áldott, mint az első találkozás a dobóruszkai templomban, ahol elhangzott a prófécia – fiúk, tudjátok, hogy ti mindhárman papok lesztek…

 Nem kisebb köszönet, csodálat és ámulat illeti főtisztelendő Takács Dénes plébános atyát is, aki hajdan Nagykaposon elsőáldozásra készülő gyermekként, édesanyja és nagymamája társaságában odaadó vággyal fejezte ki őszinte vágyát az akkori plébánosnak az egyetemes egyházzal való teljes közössége iránt. Ki merte volna akkor gondolni, hogy felcseperedve, évek múltán, ő lesz a kézvezetője a most aranymisés esperes-plébánosnak?

Mindezek után következett az aranymisés áldás, hogy az evangéliumi értékrend helyes megélése, tanítása és tanúságtétele köztünk és értünk továbbra is szolgálja mindnyájunk örök üdvösségét, valamint vallási, közösségi és kulturális értékeink hatékony őrzését és továbbadását – nemzedékről nemzedékre.

A bensőséges ünneplésre emlékképecske készült, amit mindenki hazavihetett. A szentmise után a templom előtt hosszú sorokban érkeztek a köszöntők. A meghívott vendégek szeretetteljes, szerény agapéra voltak hivatalosak a helyi kultúrházba, ahol tovább folytatódott az áldott együttlét, amiért örök hála, dicsőség és magasztalás legyen a teljes Szentháromságnak.

GB.

Fotó: A szerző archívumából