A múlt század 90-es éveinek elején hallottam és olvastam először a közigazgatásilag Rimaszombathoz tartozó, romák által lakott Dósa úti lakótelepen uralkodó elképesztő viszonyokról. Az elmúlt napokban, hetekben több alkalommal volt szerencsém a lakótelep mellett elhaladó úton Rimaszombatba utazni. Mindannyiszor elhűlve láttam a többemeletes tömbházak egyik-másik kiégett, ablakok nélküli füstös lakásait, kitörött ablakait, a lakótelep sivár környezetét.
Ahogy egy, a romák integrálásával foglalkozó tanulmányban olvastam, a közmédia a 90-es években a romák sikertelen asszimilációjára emlékeztetett a Dósa úti lakótelep bemutatásával. Ebből kiderült, hogy már néhány hónappal az új lakásokba való bekötözésük után a lakásokat és a közös helyiségeket, enyhén szólva, tönkretették, többé-kevésbé lakhatatlanná váltak, de nekik így is megfelelt. Nem véletlenül emlegetik csak „fekete-városként “a lakótelepet, amely nem válik Rimaszombat dicsőségére.
Macsó Kinga Képet alkotni az egymás mellett élésről címmel megjelent tanulmányában feltételezése szerint körülbelül 1200 ember lakja a telepet. Közülük mindössze nagyjából 1000 főnek van állandó lakhelye. A 150 lakásban 206 család él, és a lakások 50 százalékában három generáció él együtt. Létezik olyan is, ahol 17 ember lakik együtt, s abból 11 gyerek. És évente körülbelül 31 gyerek születik.
Mivel évekkel ezelőtt íródott a tanulmány, elképzelhető, hogy a fenti adatokban vannak ugyan némi, de nem lényeges változások. A mellékelt fotó viszont a napokban készült.
fotó: a szerző