A bensőségesség értéke és értelme…

Barsi Balázs atya azt írja, hogy minden igazi történet Isten és az ember között a pusztában kezdődik. Advent kezdetén arra emlékeztünk, hogy Keresztelő János miként vonult ki egykor a pusztába, hogy előkészítse az Úr útját. A nagyböjt kezdetén pedig arról olvastunk és hallottunk, hogy Urunk, Jézus Krisztus miként ment ki a pusztába böjtölni és imádkozni.

Talán meglepő és elgondolkodtató, hogy a pusztaság, ahová az Úr Jézus ment, a Szentlélek indítására és közreműködésével történt. S a hely, ahová eljutott, nem csupán a magány, a csend, s a világ hívságainak, zajos forgatagának elhagyása volt, hanem a tér és az idő egy kihasított, megszentelt darabja, ahol különös dolgok történtek. A Sátán és az Úr Jézus különös találkozása. Rendkívüli események, dolgok és találkozások sorozata.

Olyanfajta állapot ez, mint amikor az ember – az Úr Jézushoz hasonlóan – hosszan időzve szívvel megtanulja, hogy a szüntelen imádás állapotában maradva miként lakozhat a magasságbeli különös miliő oltalmában.

Az év első hetei után, a nagyböjti szent negyven napban a Szentlélek ünnepi liturgiáink áhítatán valami hasonlóra hívott és ösztönözött mindnyájunkat. Tudatosítani két nagyon fontos valóságot: az egyik a bűn jelenléte közöttünk, bennünk és világunkban, a másik, hogy Krisztus Urunk győzött az őskígyó, a Sátán felett, aki a bűn szerzője.

A kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy az első ember, Ádám elbukott, aminek következménye az a rettenetes szellemi-lelki egyensúlyvesztés, ami a szent keresztség után is bennünk maradt. Ezért méltó és igazságos, ha minden nagyböjti lelkigyakorlat, jó elhatározás, meghitt keresztútjárás előtt és alatt merünk beletekinteni a bűn igazi mélységébe, hogy meglássuk: a bűn – bármilyen mezben jelenjen is meg a felszínen – lényege szerint az önmagát istenítő teremtmény konok lázadása Isten ellen.

Ezért a Szentlélek, amikor a szent negyven napban szíven fogva kivitt bennünket napjaink pusztaságába, azt akarta, hogy nagyböjt idején különös tanúi legyünk annak az alattomos küzdelemnek, amelyet a Sátán kezdettől fogva az Úr ellen folytat, de annak a jó harcnak is, amelyet Krisztus Urunk vív meg értünk, bennünk és általunk.

Adja Isten megértenünk, hogy milyen drága volt a mi váltságdíjunk. Sőt, bárcsak eszünkbe vésődne, hogy nemcsak szemlélői, de társai is lehetünk abban a véres verítékkel kivívott, mégis csodálatosan könnyed győzelemben, amelyet a Sátán felett aratott.

Ehhez azonban több mindent kell megtanulnunk. Többek között, hogy ne álljunk szóba az ellenséggel. Minden dialógus, párbeszéd a Sátánnal módfelett veszélyes, felesleges és ártalmas. Helyette – a Magasságbeli oltalmában maradva – gyakoroljuk, tegyük, alkalmazzuk az Istennel való párbeszédet, hogy az imádás és az imádság, a lelkigyakorlatok, a keresztúti ájtatosságok, a szentségek méltó vétele által vissza tudjuk vetni a Kísértő minden alattomos hazugságát.

Fotó: pixabay