Hivatali ideje lejárta után tudományos területen folytatná az államfő


Zuzana Čaputová köztársasági elnök az oktatásnak akarja szentelni magát, hivatali ideje lejárta után akadémiai területen dolgozna. Ezt szerdán mondta az államfő, miután találkozott Petr Pavel cseh köztársasági elnökkel a prágai várban – tájékoztatott a TASR hírügynökség.

Az elnök asszony azt mondta, a következő hónapokban pihenni szeretne. „Egyértelmű, hogy semmilyen politikai hivatalt nem vállalok, kilépek a politikából. A következő időszakban nagyon szeretném valami olyasminek szentelni magam, amit én növekedésösztönzésnek neveznék. Ehhez a legközelebb az oktatás, talán a tudományos szféra áll” – utalt a terveire az államfő.

Čaputová utolsó hivatalos külföldi látogatása során megismételte, hogy a Szlovákia és Csehország közötti kapcsolatok rendkívüliek, amelyek alapja elsősorban az emberi közelség. „Olyan közel állunk egymáshoz, hogy őszinte és konstruktív visszajelzéseket is kaphatunk egymástól… Meggyőződésem, hogy továbbra is fennmarad ez a rendkívüli közelség országaink között” – mondta a szlovák államfő.

A jelenlegi időszakban, amikor a világ válságokkal néz szembe, különösnen fontos a Szlovákia és Csehország közötti szoros kapcsolat. Čaputová azzal zárta beszédét, hogy jólétet és nyugodtabb időket kívánt Csehországnak.
Pavel megköszönte az együttműködést Čaputovának, és azt mondta, mindig szívesen látják a prágai várban. „Az elnök asszony hozzáállásának, barátságosságának, nyitottságának és korrektségének köszönhetően az elmúlt években elmélyültek és erősödtek a kapcsolatok országain között, amiért őszinte köszönet illeti – mondta a cseh államfő.

Čaputovának ez az utolsó hivatalos külföldi útja. A prágai várból a botanikus kertbe megy, ahol a Roots of Personalities projekt keretében elültet egy hársfát, Szlovákia fáját. Csütörtökön (június 13.) beszédet mond a Prague European Summit konferenciáján, és kitüntetést vesz át. A cseh és a szlovák államfő is országa legmagasabb állami kitüntetését adja át a másik félnek.

TASR

fotó: TASR