Azt hiszem, nálam ez a dolog a Híd a Kwai folyón című könyvvel kezdődött. Vagyis ez így nem teljesen pontos. Mert a könyvvel minden rendben volt: izgalmas és olvasmányos. Faltam reggel, délben meg este. Nem hosszú mű: gyorsan a végére is értem. Aztán felfedeztem a videómegosztóban, hogy a regényből készült film ingyenesen megnézhető. Mivel már ismertem a tartalmat, annak izgalmait, felkészültem alaposan. Volt harapni- és innivaló is. Play-gomb, és vártam a katarzist, ami olvasás közben talán már a harmadik oldaltól rám talált. A katarzis elmaradt. Ahogyan az elégedettség is. Tény, hogy olvasva sokkal jobb volt, hiszen akkor a saját képzeletem szárnyalt. Nem állítom, hogy ez mindig így lenne. Láttam már kiváló filmadaptációkat. Ahogyan pompás színházi feldolgozásokat is.

Az 59. Jókai Napok amatőr színjátszó fesztivál megnyitójára szerdán délután került sor az Egressy Béni Városi Művelődési Központban, Komáromban. Itt jegyezném meg, hogy mennyire energikusan és gördülékenyen tud működni a kulturális, művészeti élet megszervezése a városban, ha a művelődési ház igazgatója kiáll a kezdeményezések mellett. Komáromban megvalósult ez a szerencsés helyzet: Lakatos Róbert – bár elsősorban népzenész, így minden bizonnyal ez a művészeti ág a vesszőparipája – örömmel és hatékonyan támogatja az élményszerzés efféle módjait.

Keszegh Béla, Komárom város polgármestere a már tőle megszokott gazdag háttéranyaggal szólította meg a megnyitóra érkezett közönséget, köztük a Füleki Irodalmi KisSzínpad összes tagját, akik már az első napon is megjelentek, egyenpólóban járták a várost, kíváncsi tekintetek kereszttüzében. A polgármester mesélt Jókai Mórról, arról, hogy nemcsak kiváló író, hanem igazán stramm fickó is volt.

„A nők bálványa: sokan rángatták az ingujját, igyekeztek megérinteni a gombjait, hogy legalább így közel kerülhessenek hozzá”

– idézte fel Keszegh Béla a nagy mesemondó korát, s korának megmosolyogtató pillanatait. Majd felhívta a távolabbi régiókból a színjátszás szeretete miatt Komáromba látogató ifjúság figyelmét, hogy a városban több színtéren is megtalálható Jókai Mór emlékezete. Megemlítette a Kultúrpalota előtti szobrot, a szülői házat, valamint a Bella éttermet is, ami – stílusosan – a Jókai utcában található. Bella több tíz évvel volt fiatalabb Jókai Mórnál, az író Laborfalvi Róza halála után vette őt feleségül. Az említett Bella étteremben egy rendkívül látványos szobor állít emléket az ifjú színésznőnek.

Az ünnepélyes megnyitót követően sor került a legelső előadásra. A Révisz Vidám Színpad Rejtő Jenő esttel készült. A Gyurcsi Pomichal Mária rendezte előadás a közönséget a múlt század harmincas éveibe repítette. A csoport három ismert kabaréjelenetet választott: A tehén, A nászéjszaka és a Herkules bonbon (ez utóbbiból lett utalás eme cikk címében). Az előadásban megjelenítették magát Rejtő Jenőt is. Ez ügyes húzás volt: betekintést engedett a kiváló ponyvaíró gondolkodásába.

Eddig a hivatalos szöveg. Most egy kis újságírói vélemény, ha már riportosított tudósítást olvashat a szerző. Nem véletlenül hoztam példaként bevezetőmben a könyv olvasásának és a belőle készült film nézésének összehasonlítását. Sajnos ugyanez az érzés kavargott bennem e színdarab megtekintésekor is. Jómagam hatalmas Rejtő Jenő (vagy P. Howard) rajongó vagyok: nemcsak a rendkívül népszerű légiós kalandokat faltam-falom, hanem a vadnyugati sztorikat is. Imádom olvasni a műveit, gyorsan a végére is jutok. Viszont a rétei színjátszócsoport szerda kora esti előadása valahogyan nem győzött meg. Rejtő Jenő spontán poénjai helyett erőltetett hangulatvadászatot éreztem. A színészek felkészültsége, a színészi játék és a megfelelő színpadi jelenlét is hiányzott nekem. Voltak gegek, melyek ültek, megmosolyogtattak, nevettettek. De sajnos ebből volt kevesebb.

Persze ez csak az én szubjektív véleményem, az 59. Jókai Napok szakmai zsűrije majd ítél a látottak alapján. Hopp, őket még meg sem elítettem: Hizsnyan Géza színházi szakember, Sereglei András drámapedagógus, rendező, Michač Gábor díszlet-, jelmez- és bábtervező, Szabó Csilla drámapedagógus, rendező és Varga Emese dramaturg.

Itt jegyzem meg, hogy azért láttam ám én már klassz filmes adaptációt is Rejtőtől! Még ha nem is volt annyira izgalmas, mint a saját képzeletem által kiszínezett jelenetek A három testőr Afrikában című könyvben, azért a belőle készült mozi még mindig a kedvenceim közé tartozik. S ide passzolnak még Rejtő Jenő örök érvényű szavai:

„A tréfát a tragédiától csak az a hajszálnál is semmibb valami választja el, amire mondhatjuk, hogy felfogás dolga.”

fotó: a szerző