Buzánszky Jenő nevét nem csupán az idősebb generáció tagjai, hanem a fiatalabb nemzedék képviselő is ismerhetik, hiszen a legendás jobbhátvéd volt a magyar Aranycsapat klasszikus felállásának utolsó elhunyt tagja.

A „Kazalnak” becézett labdarúgó 1925. május 4-én látta meg a napvilágot Újdombóváron. Elemi és gimnáziumi tanulmányait a szülővárosában végezte, s a II. világháború közepén, 1943-ban érettségizett a Királyi Katolikus Esterházy Miklós Nádor Főgimnáziumban. A MÁV Vasúti Tisztképzőjét is elvégezte, majd ahogy felmenői közül többen, ő is a vasút szolgálatába állt.

Fiatal korában minden szabadidejét a sportnak, azon belül is a labdarúgásnak szentelte. Junior-pályafutását tizenhárom évesen a helyi dombóvári VSE-ben kezdte, majd huszonegy évesen előbb a Pécsi VSK, később pedig a Dorogi Bányász igazolt labdarúgója lett. A dorogi csapatot 1947-től egészen 1960-ig erősítette, és ezen időszak alatt 330 összecsapáson lépett pályára a klub színeiben, mely találkozókon hátvéd létére 25 találatot szerezett. Vele az élen a vidéki együttes legjobb helyezése és eredménye az előkelő 5. hely volt, melyet kétszert is sikerült „megszerezniük” (1950 őszén és 1955-ben).

Buzánszky kezdetben, mint támadó és összekötő „funkcionált”, ám a Dorognál az edzői felfigyeltek a kiváló védekezési technikájára, így hátra „száműzték”, ahol világklasszis szinten helyt is állt.

A magyar válogatott legendás szövetségi kapitánya, Sebes Gusztáv nagy fantáziát látott benne, s meghívót küldött számára a válogatottba, így Buzánszky Jenő lett a főként MTK-ra és Budapest Honvédra épülő Aranycsapat egyetlen vidéki törzstagja, és egyben a Dorogi Bányász első válogatott játékosa is. Az Aranycsapat állandó tagjai közül ő húzhatta magára legkésőbb a címeres mezt, huszonöt évesen, 1950 novemberében.

A találkozót követően viszont évekig kirobbanthatatlannak számított a kezdő tizenegyből, és a következő 56 válogatott mérkőzésből 48 összecsapáson lépett pályára. „Kazal” az Aranycsapat legbiztosabb pontjai közé tartozott, hiszen a klasszikus „Buzánszky-Lóránt-Lantos” összetételű hátvédhármas közül messze ő volt a leggyorsabb. Nem csupán a védekezésben és a szerelésekben, hanem az ellentámadások, a kontrák indításában is nagy szerepet játszott, s gyakran vállalkozott előretörésekre is, amelyeket megannyiszor bravúros beadásokkal fejezett be.

1950 és 1956 között összesen 49 alkalommal szerepelt a válogatottban. Mások mellett tagja volt az 1952-es olimpiai aranyérmes csapatnak Helsinkiben, de játszott Londonban, Anglia ellen az évszázad mérkőzésén 1953-ban (majd annak jövő évi, tavaszi visszavágóján is), sőt, az 1954-es svájci világbajnokság mind az öt mérkőzésen pályára lépett, a berni fináléban is, ahol a világverő csapat nagy meglepetésre elbukta a döntőt az NSZK ellen, így „mindössze” ezüstérmmel tértek haza.

Utoljára (akárcsak az Újpest legendás csatára, Szusza Ferenc) 1956 júliusában, Lengyelország ellen lépett pályára címeres mezben, mely találkozó a magyar csapat 4-1-es győzelmével ért véget. Érdemes megemlíteni, hogy Buzánszky Jenőt sohasem cserélték le a magyar válogatottban. A későbbiekben csupán az akkor még létező B-válogatottban lépett pályára.

Aktív labdarúgó-pályafutása után a Testnevelési Főiskolán, szakedzői tagozaton szerzett diplomát. 1960-tól 1971-ig edzősködött. 1961–65 és 1967–69 között a szeretett csapata, a Dorogi Bányász edzője volt, de két ízben, 1965–67, illetve 1970–71 között az Esztergomi Vasas kispadján is ült, majd mások mellett 1985-ig a dorogiak technikai vezetőjeként tevékenykedett, s azt követően továbbra is a labdarúgással foglalkozott. Az 1990-es években többek között tagja volt a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségének, és az utánpótlás bizottság elnökhelyettesi funkcióját is betöltötte.

Nyolcvankilenc éves korában a klasszikus felállású Aranycsapat tagjai közül utolsóként hunyt el 2015. január 11-én, az esztergomi kórházban. Végső búcsút január 30-án vettek tőle a budapesti Szent István-bazilikában, majd annak altemplomában helyezték őt örök nyugalomra a legendás csapattársai (Puskás Ferenc, Kocsis Sándor és Grosics Gyula) mellé.

Buzánszky Jenő számos rangos elismerés, díszpolgári cím és díj birtokosa volt. Tiszteletére 2010-ben a dorogi stadiont Buzánszky Jenő Stadionnak nevezték el.

A nyitóképen a legendás Aranycsapat az évszázad mérkőzésén, 1953. november 25-én. Hátul, balról jobbra a második Buzánszky Jenő (Fotó: flickr.com)