A Nagykürtösi járásban található közel 600 főt számláló, szőlőtermesztéséről híres Dacsókeszi község a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik. A helység neve 1135-ben fordul elő először, s akkor még Predium Kukezu alakban, 1448-ban bukkant fel Keszihoczként, később pedig – mivel a Dacsó család ősi birtoka volt – Dacsókeszinek nevezték. Az itteni uraság kúriájában lakott hajdan az a fiatalon elhunyt Dacsó Lujza, aki Madách Imrének volt ifjúkori szerelme.

A múlt század első felében többségében magyar nemzetiségű lakosa volt a településnek, de a 90-es évek elejétől a gyorsuló asszimiláció eredményeként a magyarok aránya a felére csökkent. Míg 1991-ben 50,6 százaléka, addig a 2021-es népszámláláskor már csak 26,7 százaléka vallotta magát magyarnak. Mára Dacsókeszi szlovák többségű településsé vált, amihez az is hozzájárult, hogy még húsz évvel ezelőtt is működött itt szlovák kisiskola, addig generációk nőttek fel magyar iskola nélkül.

Dacsókeszi büszke lehet(ne) jeles szülötteire, hiszen itt született 1822-ben Dacsó Pál, aki jogi tanulmányait a pesti egyetemen végezte. 1849-ben Hont vármegye főjegyzője volt, a korponai és a németi régió küldöttjeként országgyűlési képviselőként is tevékenykedett. Több európai nyelvet folyékonyan beszélt, és “Hazafiságáért, jelleméért annyira becsülték őt ellenfelei is, hogy a Hontvármegyében dúló politikai küzdelemben az ő személyét kíméletlenül sohasem bántották “- így méltatta őt a Nógrádi Lapok és Honti Híradó.

A falu másik neves szülötte Gerhart György író lapszerkesztő, aki 190 éve, 1834-ben látta meg a napvilágot. Szerkesztette Ipolyságon a „Honti gazda “című újságot, továbbá a „Haladás “című mezőgazdasági és kereskedelmi havi közlönyt Budapesten. Regényei: Flóra, A piktorék lánya, A hunok és a magyarok története – hogy csak néhányat említsek.

Húsz évvel ezelőtt, 2004. április 8-án hunyt el Budapesten Zórád Ernő festőművész és képregényrajzoló. Bár Balassagyarmaton született 1911-ben, de Dacsókeszin nevelkedett nagybirtokos nemesi családban. Élete első pár évében igen sokoldalú és igényes nevelést tudtak biztosítani neki. Az első világháború után azonban a család elveszette birtokait, s így 1921-ben Budapestre költöztek. Átlagon felüli rajztudásának is köszönhető, hogy a képregény műfajának ő lett egyik legkiválóbb mestere Magyarországon. Mi több, nemzetközi hírnevet is szerzett a magyar grafikának magas színvonalú kiállításokon Angliában, Ausztriában, Belgiumban, Dániában, és a volt NSZK-ban (Német Szövetségi Köztársaság).

Azért tartottam fontosnak bemutatni legalább dióhéjban a falu neves szülötteit, mert a község vezetése teljesen közömbös irántuk, de a korábbi vezetések sem tettek semmit emlékük ápolása érdekében. Egyedül a 2018-ban Cibuľa Gyula vezetésével újjáalakult Csemadok-szervezet tűzte ki célul hozzájárulni községük kulturális életének gyarapodásához. A Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányával és a helyi evangélikus gyülekezettel közösen „Jövőképünk a múlt tükrében “címmel színvonalas megemlékezést tartottak Dacsó Pál születésének 200. évfordulóján. Andor Csaba történész magyar nyelven, Zuzana Alcnauerová evangélikus lelkész pedig szlovákul idézte fel a nagy és buzgó hazafi életútját, és sokoldalú politikai és közéleti tevékenységét.

Az elmúlt öt évben az újjáalakult helyi Csemadok-szervezet számos rendezvénnyel színesítette a falu életét, ezzel is hozzájárulva a közösségi élet megteremtéséhez. Fontosnak tartva a helyi értékek bemutatását, a néphagyományok felkutatását és bemutatását. Kiállítást szerveztek a fellelt néprajzi tárgyakból, és mindezt népzene kíséretében mutatták be az érdeklődőknek.

Csakhogy a falu vezetése nem különösebben szívlelte a Csemadok aktivitásait, mi több fokozatosan megromlott a helyi önkormányzat és a Csemadok-szervezet viszonya. Olyannyira, hogy a Balogh Gábor, a Csemadok járási elnöke a KÜRTÖS közéleti havilap 2023. áprilisi számában „Dacsókeszi helyzetkép – nyílt levél “címmel elemezte a kialakult helyzet okait, hátterét. Ebből idézek: „A viszony akkor kezdett megromlani, amikor az alapszervezet elnöke 2018-ban először indult polgármesterjelöltként a választásokon.  Nem sokkal, de alulmaradt. Ettől az időtől kezdve (a jelöltségi időszaktól) a viszony teljesen megváltozott.

Nem csak a polgármester asszony, de a képviselő-testület tagjai sem szívlelték egymást a szervezet elnökével, sőt tárgyalni sem akartak vele. Most azt felesleges volna vizsgálni, hogy kinek miben és mennyiben volt igaza a viták során, és milyen hangnemben beszéltek, mert nem ez a mérvadó. Igyekeztek áthidalni a helyzetet, hogy ez a viszony ne legyen a szervezet kárára.  Úgy tűnt, hogy talán sikerül, de az önkormányzat bekeményített, és 2019-ben új általános rendeletet fogadott el, melyben megszabták, hogy a község tulajdonában lévő épületek, közterek stb. használatáért fizetni kell 50-100 eurót, ráadásul csak május és szeptemberi időszakban lehet kibérelni. Igaz, a járványos időszak, mint mindenütt, itt is visszavetette az aktivitást, de már tavaly, a 2022-es évben (választási év) kezdtek mozgolódni. Ekkor még az önkormányzat nem kérte az 50 eurót, de a jelentésért elvette a 7 eurót. “

A nyílt levél további részében az áll, hogy az alapszervezet tavaly februárban évzárót szeretett volna tartani egy könyvbemutatóval egybekötve. A szervezet elnöke szóba kérte a kiszemelt helyiséget, bele is egyezett a polgármester asszony, aztán visszavonta, hogy fizetni kell érte, a villanyért 20 eurót. Amikor ez a feltétel is elfogadásra került, akkor szóban ismét visszavonta, hogy a helyiség nem kifűthető. A lényeg, hogy a községi hivatal nem biztosított helyiséget az összejövetel megtartására, holott a kért helyiségen kívül szóba jöhetett volna a könyvtár, vagy akár a községi hivatal ülésterme, ahol 15-20 ember elfért volna.

A cikk azzal folytatódik, hogy: „Elég szomorú helyzet, amikor egy község vezetése azon dolgozik, hogy hogyan nem lehet valamit megoldani, pláne saját polgárai részére. A még szomorúbb az a helyzet, hogy az évek hosszú során egy önkormányzat nem tud megoldani a faluban egy helyiséget, ahol bármikor össze lehet jönni, ha a helyzet úgy kívánja. Így nem is létezhet, nem is tevékenykedhet egy szervezet sem a faluban, már ha van.  Az nem kibeszélés, hogy nincs rá igény. Így nem is lesz. Egy közösséget nem szabad kiszolgáltatott helyzetbe hozni. “

Azt már Cibuľa Gyulától tudom, hogy az évzárót végül is az öccse víkendházában tartották meg, hasonlóképpen az ideit is. Véleménye szerint a polgármester asszony eleinte csak csak rejtve fúrta meg a sikeresen működő szervezetüket, és ma már nem is igen leplezi, hogy nincs ínyére a szervezet működése. Egyébként, mint megjegyezte, a mindenkori vezetés sem törődött a helyi magyarság helyzetével.

Ennek illusztrálására elővett egy kereken 20 évvel ezelőtt „Dacsókeszin (is) fogynak a magyarok “címmel az Új Szóban megjelent cikket, Soóky László tollából, aki az akkori polgármesterrel beszélgetett. Arra a kérdésre, hogy nem tartja-e megkülönböztetésnek, hogy a faluban évtizedek óta csak szlovák oktatási nyelvű iskola működik, a polgármester azt válaszolta, nem tekinti megkülönböztetésnek, egyszerűen így alakult. Mindenki szabadon eldöntheti, hogy milyen iskolába adja a gyermekét, a magyarok pedig már megszokták, hogy Csábra járnak iskolába. (mármint az ottani alapiskola magyar tagozatára – a szerző megjegyzése) Egyébként pedig a magyar szülők részéről soha nem mutatkozott igény arra, hogy Dacsókeszin újra megnyissák a magyar iskolát.

A cikk utolsó bekezdésében arról olvashatunk, hogy a polgármester előszeretettel hangoztatja, hogy ő kizárólag a polgárt nézi, s nem tesz különbséget ember és ember között. Azt viszont mégsem kellene szó nélkül és figyelmen kívül hagyni, hogy: „épp az ő hivatalba lépésétől számított időszak alatt veszítette el nemzettudatát a falu magyarságának meghatározó része, ami arra utal, hogy mind a helyi oktatásügy, mind pedig a közügyek területén végzett tevékenysége alaposan befolyásolta és mindmáig befolyásolja a lakosság nemzeti gondolkodását és ilyen irányú döntéshozatalát. “

A fentiek alapján nem nehéz ráérezni, a mostani faluvezetés a korábbiak nyomdokaiban halad.

Cibuľa Gyula lehangolóan jegyezte meg, hogy az emberek java része ebben szocializálódott, és azt az elvet követik, hogy ne szólj szám, nem fáj fejem. Hozzáfűzte, hogy ami a magyar szülők iskolaválasztását illeti, jelenleg a faluból mindössze három gyermek látogatja a csábi iskola magyar tagozatát, ezek egyike a most másodikos Liliána lányuk, és szeptembertől elsősként pedig Viktória lányuk lesz a negyedik.

fotó: Cibuľa Gyula archívumából