Lehet, hogy Ekelen megtalálták a Bölcsek kövét? Tudják, ez az az anyag, amely gyógyító erején kívül még képes volt arannyá is változtatni a dolgokat. Egyes források szerint Nicolas Flamel hozta létre még a 14-15. században. Az ügy körül rengeteg legenda terjeng, nem véletlenül. Az alkímia mindig azon tudományágak közé tartozott, amiben valószínűleg sokkal több volt a képzelet, mint a valós és bizonyítható tény. Azonban Ekelen mégiscsak történt valami. A természet és gondos emberi kezek, a fáradhatatlan munka dús fürtű tőkéket hozott szüret napjára. A szőlőt leszedték, préselték, a must hordókba, tartályokba került, erjesztették, míg bor lett belőle. Ami Ekelen arannyá vált. Na jó, elismerem, szó sincs a Bölcsek kövéről. Sokkal inkább a borászok szakértelméről, szenvedélyéről, a szőlő és nedűje iránt érzett szerelemről. Ezek győzték meg az Ekeli borverseny ítészeit, hogy egyes tételeket arany minősítésben részesítsenek.

Idén kilencven éves idősebb Fehér Miklós, Ekel volt polgármestere, aki húsz évvel ezelőtt megálmodta és létrehozta a borok mustráját és versenyét a községben. Ugyan járásában már egy segítő botra szorul, ám egyenes, keménykötésű tartása mit sem változott, szemei ugyanúgy ragyognak, mint régen, talán mint suhanckorában, és a humora is kifogástalan. Örült, hogy a borverseny kiértékelése közben a szervezők találtak alkalmat a felköszöntésére, ám még jobban örvendett, hogy olyan sokat összegyűltek.

„Nagyon jó, hogy egyre többen vagyunk, ami egyre több bort jelent, ebből pedig következik az egyre több jó bor is. Annak is nagyon örülök, hogy az egyház is elfogadta meghívásunkat, és Lőrinc atya személyében részt vesz a borok ünneplésében. Az pedig a legfontosabb, hogy van utánpótlás”

– hangoztatta az ünnepelt, aki maga már nem borászkodik, ám továbbra is élvezettel kóstolja a finom nedűket.

Vass Laurától, a Csemadok Ekeli Alapszervezetének elnökétől megtudtam, hogy az Ekeli borverseny sajátossága, hogy testvértelepüléseivel közösen szervezik. Borokat neveztek be nemcsak a helyi borászok, hanem a Nyitra-vidéki Pográny, valamint a magyarországi Mocsa és Tárkány települések is. A verseny a Csemadok és az Ekeli Borbarátok közös rendezésében valósult meg. Vass Laura elmondta, azért érdemes és szeret is személyesen foglalkozni a borversennyel, mert tapintható és érzékelhető a fejlődés, a borok egyre kiválóbb minősége. Hozzátette, hogy a régi ekeli családok mindegyike rendelkezett szőlőültetvényekkel, csak aztán sok esetben már nem törődtek velük, nem gondozták őket. Megemlítette Erdélyi Zsuzsanna néprajzos nevét, aki családjával Ekelen élt és borászkodott, borai Pozsonyban nagy sikernek örvendtek.

„Az idei a tizennyolcadik alkalmunk. Sajnos a covid két évet elvett tőlünk, de ami akkor sem pihentünk: a szőlőt akkor is nevelni, gondozni kellett, a hordókat tisztán tartani, a bort elkészíteni. Épp csak nem ülhettük együtt az ünnepét. Ekel és Csallóközaranyos azon ritka csallóközi települések közé tartoznak, ahol egészen régi szőlőültetvények találhatóak. Van köztük 100-150 éves is. A Duna közelében kiváló homokosabb, lazább szerkezetű a talaj, ami pompásan megfelel a tőkéknek. Bent a faluban már nem találni szőlőt, itt fekete a föld. A községben körülbelül húsz borász tevékenykedik. Jellemző fajták az olaszrizling, a sauvignon, a cserszegi fűszeres, kék szőlőből pedig a kékfrankos, az otelló és az alibernet. Idén hatvanegy tételt neveztek a versenybe a borászok”

– büszkélkedett Zakar József, az Ekeli Borbarátok elnöke.

Az Ekeli borversenyre két borát is benevezte a legidősebb ekeli borász, Gallé Lídia, aki immáron nyolcvan éves, de még mindig maga foglalkozik a szőlővel, maga készíti a borokat.

„Nagyapámnak volt nagyjából egy hektár szőleje, természetesen borászkodott. A legfiatalabb gyermek, az én édesanyám volt a kedvenc lánya, aki mindig mellette volt, segített neki, leste a nagypapa minden mozdulatát, fortélyát. Halála után édesanyám átvette a szőlészetet. Édesapám is kivette részét a szőlőművelésből, ám a borász anyu volt, tőle tanultam bele én is e gyönyörű mesterségbe. Számomra a szőlészkedés, borászkodás minden egyes része élvezet! A zöld munkákat, a metszést ugyanúgy szeretem, mint magát a kóstolást. Amikor édesanyám, illetve jómagam is megözvegyültünk, együtt készítettük a borokat”

– cáfolta meg Gallé Lídia azt a kérdésfelvetésem, nem a férfiak privilégiuma volt-e régebben a borkészítés.

„2006-ban voltam a legelső saját borommal borversenyen. Kékfrankos volt, és számomra hatalmas meglepetés, hogy nemcsak, hogy aranyérmet nyertem vele, hanem champion lett! Mivel akkoriban én voltam az egyetlen női borász a környéken, sokan kételkedtek benne, hogy valóban jómagam készítettem-e. Azért is külön büszkeségem ez a bor, mivel a szőlőjét is én telepítettem. Most már nem bírok annyit dolgozni, mint régebben, így sok tőkét kiszedettem. Jelenleg tíz áron termelem a szőlőt, és igyekszek minden munkát elvégezni körülötte. Az unokám megsúgta, hogy majd ő tovább viszi: már most is sokat segít nekem”

– mosolygott Lídia a mellette ülő fiúcskára, aki, ha beváltja a szavait, remek alapokra és kiváló tudásra építkezhet majd. Lídia asszony két borát nevezte az idei versenyre: olaszrizlingje ezüst minősítésű lett, kékfrankosa pedig arany, amiért különdíjat is kapott.

Csernyánszky Mónika, Ekel község polgármester asszonyának köszöntő szavai után a szervezők átadták a borverseny díjazottjainak szánt okleveleket, utána pedig a jól megérdemelt ünneplés következett. Hát persze, hogy az Ekelen arannyá vált borok kíséretében!

fotó: a szerző