Egy temetkezési cégnél dolgozó ismerősöm érdekes jelenségre hívta fel a figyelmem. Többször tapasztalta, hogy amikor megjelenik náluk egy magyarul beszélő ügyfél intézni elhunyt családtagja temetést, a hivatalos formaságok lebonyolítása után azzal a kéréssel fordul a temetkezési ügyintézőhöz, hogy az elhunyt nevét magyarul írják rá a koporsó fedelére és a fejfára is.
Merthogy a halotti bizonyítványon szlovák helyesírás szerint szerepel a neve. Szegény halott egész életében így viselte a nevét, mert a leadott személyi igazolvány adatai alapján kerül kitöltésre a halotti bizonyítvány, már ami az elhunyt nevét illeti.
Az még csak hagyján, mondta ismerősöm, hogy a magyar hangzású családneveket, például Takáč, Husár, Mederi, Sabo, Sitáš, magyarul (Takács, Huszár, Megyeri, Szabó, Szitás) írattatják a koporsóra. Amin viszont nem győzött elégszer csodálkozni, hogy gyakorta szlovák hangzású nevek esetében is a családtagok magyarul kérik elhunyt hozzátartozójuk nevének írását.
Példaként említette, hogy (kitalált nevek következnek) a Žigovič, Ivančič, Špaňák, Surkoš, előnevek immár Zsigovics, Ivancsics, Spanyák, Szurkos alakban íródnak mind a koporsóra, mind a keresztfára.
A minap jártam egy számomra jól ismert település temetőjében, ahol a magyarság részaránya alig haladja meg a 10 százalékot. Mivel viszonylag jól ismerem a falut, ahol sok szlovák hangzású családnév található, a temetőben a mutatósabbnál mutatósabb síremlékek legtöbbjén a szlovák hangzású neveket a magyar helyesírás szerint vésték a sírkőre.
Ha már ott jártam, felkerestem egy néma főhajtásra évekkel ezelőtt meghalt kedves barátom sírját. Világéletében szlovák nemzetiségűnek vallotta magát, és nevéből ítélve – nevezzük Kolesárnak – minden bizonnyal szlovák felmenői voltak. Az igazsághoz tartozik, hogy szegény barátom szlovák környezetben igyekezett szlováknak mutatkozni, magyarok között meg magyarnak.
Annak ellenére, hogy feleségestül, gyerekestül szlovák nemzetiségűek voltak, otthon mindig magyarul beszéltek, magyarul imádkoztak. (Csak zárójelben jegyzem meg: nem egyedi estről van szó). Gondolom, a lelkük mélyén inkább magyar, mint szlovák érzelműek voltak. Valószínű, hogy ezért is kerülhetett síremlékére magyarul írva a neve: Koleszár…
Ezen az általam közelebbről meg nem nevezett településen mindig is csak szlovák tanítási nyelvű iskola működött/működik, ahol a tanulókat automatikusan szlovák nemzetiségűként tartották/tartják nyilván. Ennél fogva a falu tősgyökeres lakói mind szlovák nemzetiségűek, és akinek esetleg magyar hangzású családneve van, az is a szlovák helyesírás szerint használja.
A szóban forgó falu temetőjében sétálva arra lettem figyelmes, ahogy említettem az imént, hogy a legtöbb síremléken magyarul szerepel az elhunytak neve. Ez azt jelenti, hogy holtukban újra, vagy immár végleg magyarokká váltak?
fotó:pixabay