Hamarosan újra Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny.

Évről-évre magasabb színvonalat képviselnek a résztvevők. Nagyon jó látni, hogy a magyarlakta területeken kis műhelyek alakulnak ki, itt, Fülek környékén ugyanúgy, mint akár Buzitán, Negyeden, de még sokáig sorolhatnám, amelyek remek népmesemondó gyerekeket készítenek fel.

A verseny fontos szerepet tölt be a népmesék továbbörökítésében, ahogyan a gyűjtéseid folyományaként kiadott könyvek az egyéb prózai folklórszövegek közkinccsé tételében. Mesélj a kötetekről.

Az „Amikor még szűk vót a világ” című tájmonográfia Fülek és vidéke mondahagyományát és hiedelmeit mutatja be. Harminc településen folyt a gyűjtés, katolikus vidékről lévén szó, dominánsak a vallásos tematikájú mondák, legendák, közkedveltek a különféle hiedelemtörténetek, a terület dombvidék jellegéből fakadóan változatos a kincsekhez, betyárokhoz fűződő mondahagyomány.

„Három szem klokocska. Egy gömöri pásztor hiedelemvilága és történetei” címmel Darmo Istvánról, a gyűjtés során Sajóházán élő pásztorról szól a következő kötet, mely egyéniségmonográfia. 1913-ban született és egyike volt az utolsó, úgynevezett tudós pásztoroknak. Közel háromszázötven történetet közöl tőle a kötet. A többnapos gyűjtések során érdekes volt megfigyelni, hogy a napszakok során hogyan változott a beszélgetés témája. A szinte egész napot végigbeszélő idős pásztor a későesti órákban teljesedett ki igazán, ekkor kerültek elő a misztikummal fűszerezett történetek, a halottakról, kísértetekről, a lélekről szóló hiedelemképzetek. Külön élmény volt, hogy nagyon képszerűen mesélt, archaikus nyelvezetet használt.

A „Kígyótestvér” című könyv szintén egyéniségmonográfia. Alcíme „Népmesék és mondák Balogfalváról, Balog Ernő tolmácsolásában”. Ernő bácsi magyar anyanyelvű cigány történetmondó volt. Folklórtudása többféle forrásból táplálkozott. Jól ismerte a parasztoktól, pásztoroktól hallott történeteket, és természetesen a családi, rokoni környezetben hallott meséket, mondákat. Mindez a tudás kiemelkedő elbeszélő képességgel párosult, ezért láttam szükségét, hogy egy önálló kötetben jelenjem meg az általa elmondott csaknem száz történet.

„Ortutay Gyula Zoborvidéki folklórgyűjtése” egy igazi szenzáció: a szakma elveszettnek hitte, majd egy levéltár mélyéről került elő: azonnal közkinccsé tettük. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Ortutay gyűjtési naplója alapján Sima Ferenc járta újra az adatközlőket, s ezt az anyagot találtuk meg és foglaltuk kötetbe.

A „Hét esztendő, hét szempillantás. Csipkés Vilmos és más arlói mesemondók meséi” című könyv

a Kárpát-medence egyik utolsó kiemelkedő mesemondóját mutatja be, aki főként a népmesék archaikus rétegét képező tündérmesék előadásában jeleskedett. A barkóságban élő mesemondót 2017-ben „fedeztük fel”, a tavaly megjelent kötet társzerzője Klitsie-Szabad Boglárka.

Az előbbiekben sorolt kötetek közül három társzerzője Magyar Zoltán, akivel az elmúlt húsz év során több száz szlovákiai magyarlakta településen végeztünk terepkutatást. Bár a népmondák a prózai népköltészet „nagy túlélői”, rövidségük, cselekményük miatt könnyen megjegyezhető és előadható történetek, nagyobb részük a hagyományos faluközösségekben nevelkedett korosztályok utolsó generációjával együtt végleg a sírba szállt. A mesék még hamarabb kikoptak természetes környezetükből.

Itt vannak viszont azok a kiadványok, amelyek írott, hang- vagy videóanyag formájában lehetőséget adnak mindezek megismerésére, a hagyományos mesemondás, történetmesélés előadásmódjának elsajátítására és továbbéltetésére. Megváltozott helyszíneken és környezetben, de azonos tartalmakat közvetítve, biztosítva ezzel szájhagyományozott kultúránk folytonosságát.

fotó: Bárány János, elohagyomany.sk