Szlovák diplomácia


Mit tanult meg a szlovák politika, amit mi nem tudunk?

Robert Fico tegnap Nagymihályban találkozott Denisz Smihal ukrán kormányfővel, és több jelentős kérdésben is egyezségre jutottak. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy Szlovákia támogatja Ukrajna mielőbbi csatlakozását az Európai Unióhoz. Humanitárius segítségről is született megállapodás, valamint Robert Fico kifejezte azon kívánságát, hogy mihamarabb olyan béke szülessen, amely méltányos feltételeket tartalmaz Ukrajna számára. 

Döntés született továbbá Kijev és Kassa vasúti összeköttetéséről Enyickéig, ahonnan a kassai repülőtér gondoskodik majd az utasok átszállításáról. És a szlovák kormányfő szájából elhangzott egy rendkívül fontos mondat: ,,Az orosz katonai erő Ukrajna elleni bevetése a nemzetközi jog súlyos megsértése volt.”

Gyakorlatilag világosan kimondta, hogy Oroszországot agresszornak tekinti. A szlovák diplomácia az elmúlt évtizedekben megtanulta, hogy léte, jóléte és szabadsága a nyugati szövetségben való részvételtől függ. Ezzel egyértelművé tette, hogy sem a NATO, sem az EU állásfoglalásával nem kíván szembemenni.

Ha még jól emlékszem, úgy másfél évtizeddel ezelőtt Orbán Viktor mondta (ha tévedek, megköszönöm a helyreigazítást), hogy: ,,Lehet, hogy a gáz keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról.”

Robert Fico ezt nem felejtette el, és a szlovák diplomácia megint jelesre vizsgázott. Csak van, aki ezt nem érti, és nem tanul belőle.

Forrás: TASR

Fotó:  Ministerstvo zahraničných vecí a európskych záležitostí SR-fb