Ajánlás. Ha kutyabolond vagy, vagy egyszerűen csak szereted ezeket a pajkos, huncut, csibész, vigyorgó, körbe-körbe forgó, ugráló, pogózó, nyüsszögő, tüsszögő, csaholó, szófogadatlan-szófogadó, mérettől függetlenül is ölbe való szőrmókokat, akkor lehetőleg ne egy kávézóban, cukrászdában, sörözőben, borozóban, bárban, étteremben olvasd Janković Nóra legújabb könyvét, a Nappalok sötétségét! Ha kutyabolond vagy, vagy egyszerűen csak szereted ezeket a bánatot űző, boldogságot hozó, hűséges, legjobb barát szőrmókokat, akkor legyen nálad papír zsebkendő, mikor eljutsz a regényben oda, ahol Nagymama mesél az 1965-ös árvízről, a gyilkolni készülő Dunáról, a tetőre szorult családról, a remegő Ada kutyusról. Nálam nem volt. Ráadásul könyvbemutatón voltam, Janković Nóra könyvének bemutatóján, hatvanadmagammal.

Úgy gondolom, megosztó személyiség lettem volna Blanka életében. Lettek volna napok, amikor kimondottan bírt volna engem. A szinte mindig vidám, bolondozó fickót, aki mindig, minden körülmények között beszélget vele. Aki ráadásul teli van jó gondolatokkal, és választékosan fejezi ki magát. Máskor meg utált volna. Utálta volna a realitásom, amit ő földhözragadtságnak hívott volna. Ki nem állhatta volna, hogy egyetlen legyintéssel elintézem az önbizalomhiányát, túlzottnak ítélve félelmeit, szorongásait. De tudtunk volna együtt örülni. Kiabálni, mikor senki sem látja. Talán még táncolni is. Na, nem összefogódzva, csak úgy lazán-faszán, topogva, pörögve.

„A végletek embere vagyok. Gyakran szoktam magamat azzal a jelzővel illetni, hogy én vagyok a legoptimistább pesszimista”

– mutatta be magát az írónő Récsei Noémi televíziós műsorvezető kérdésére reagálva. Noémi örömmel tett eleget Nóra felkérésének, hogy prezentálja regényét, vagy mondhatni Blanka (vagy Judit?) regényét a közönségnek.

Hogy milyen műfajú a könyv?

„Fejlődésregény!”

– vágja rá Nóra kapásból.

„De ugyanakkor egzisztenciális regény is, bár az sem teljesen, hiszen vannak benne igazán pozitív részek, dolgok. Mondhatnánk egyfajta útikalauznak is, hiszen Komárom városa, annak sok nevezetes épülete, intézménye jelenik meg benne (külön köszönet Csekei Tímeának, aki átragasztotta rám a lelkesedését és a város szeretetét!), ám nem olyan mértékben, hogy ilyen kategóriába sorolhatnánk. Talán úgy tudnám leginkább megközelíteni, mint az újságcikkeimet. Újságíróként természetesen tisztában vagyok az egyes műfajokkal, az azok közti különbségekkel. Ám sokszor megesik, hogy ott is jelzőt használok (szeretem a jelzőket!), ahol a műfaj ezt nem tenné lehetővé. Hibridek kerülnek ki a kezeim közül”

– hangzott a próbálkozás a mű besorolását illetően. Janković Nóra elmesélte, hogy regényében Blanka egy erősen önbizalom hiányos lány, aki úgy gondolja, őt senki sem szereti, végül azonban rá kell döbbennie, ő közelítette meg rossz oldalról az életét, az ő világszemlélete volt téves némileg. Az írónő felfedte: megpróbálta megfejteni, miért oda született a karaktere, ahová, miért úgy alakult az élete.

„Olyan könyvet akartam írni, amit én magam is szeretek olvasni. Számomra a történet központúság kiemelten lényeges. Szeretem továbbá, ha a könyv tartogat titkot vagy titkokat, melyek kiderülnek a sztori végére”

– osztotta meg egyik műhelytitkát közönségével Janković Nóra író, újságíró, volt Selyés, a Gimisz nagy rajongója, Kiss Péntek Jóska bá’ barátja, a Nappalok sötétsége című legújabb regényében.

fotó: a szerző