Matúš Šutaj Eštokkal töltött éjszaka


Egy pillanatra megálltam az éjszaka folyamán, egyetlen röpke percre nem foglalkoztam a körülöttem morajló tömeggel, a vörös szőnyeg csillagaival. Sokkal inkább a Duna előbb említett cselekvésével, és az égbolt gyöngyszemeivel. Meg kell élni a pillanatot, mert gyorsan elmúlik, még akkor is, ha az épp életünk meghatározó momentuma. Ezt az álomba illő helyet választotta ki Peter Pellegrini eredményvárója helyszínéül. És itt, a Pozsonyi vár lábánál sikerült szóra bírni Szlovákia egyik legmegosztóbb politikusát, Matúš Šutaj Eštokot.

Milyen eredménnyel lenne elégedett?

Egy olyan eredménnyel, amely azt jelentené, hogy Peter Pellegrini győzött.”

fotó: a szerző

És az pontosan milyen számot is jelentene?

„(Nevet) Legyen 50,01. Lehetne az akár egyetlen szavazat is. Úgy gondolom nagyon izgalmas és szoros lesz az eredmény. A szavazatok 70%-os feldolgozottságát követően 57%-on áll Peter Pellegrini, amellyel rendkívül elégedett vagyok. Bízom benne, hogy ez így is marad.”

Úgy gondolja, sikerült megszólítani a szlovákiai magyar választókat is?

Véleményem szerint, igen. Hálás vagyok azért, hogy a Szövetség a Hlas elnöke mellett tette le a voksát. Külön öröm, hogy Forró Krisztián és Gyimesi György is támogatásukat fejezték ki. Peter Pelegrini, illetve Orbán Viktor a múltban is nagyon jól tudott együttműködni, és ez a jövőben is így lesz. Ezt a jó kapcsolatot a déli régiókban is érzékelik, így biztos vagyok benne, hogy a magyarok nagy része épp pártunk elnökére szavazott. Nagy köszönet jár nekik ezért.”

fotó: a szerző

Mit gondol, javulni fognak a szlovák-magyar kapcsolatok a jelenlegi politikai helyzetnek köszönhetően?

Jelen helyzetben van két kormány, amely ugyanazon eszmékben hisz. Számunkra elsőrendű az állampolgárok védelme. Az Orbán-kormány óvja Magyarország lakosait, Szlovákia pedig hasonlóképpen a saját társadalmát. Ennek a társadalomnak a részét alkotják az itt élő magyarok is. Csak remélni tudom, hogy országunkban jól érzik magukat, és otthonukként tekintenek rá. Ennek érdekében természetesen mi mindent megteszünk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a nemrégiben tartott galántai kormányülés.”

Fontolgatja esetleg, hogy ellátogat valamelyik déli, többségében magyarok által lakott városba?

Tudja, én keletről származom, Zemplénből, melyhez közel van Nagykapos. Ráadásul sokan emlegetik a középső nevem magyar jellegét. A magyar szó nem idegen a számomra.”

fotó: a szerző

Halljuk, milyen magyar kifejezéseket ismer.

A régióban, ahonnan származom gyakran hallani magyar beszédet, én azonban nem beszélem a nyelvet. El tudok számolni magyarul, „egy, kettő, három, négy“, valamint ismerek pár, ide nem igazán illő kifejezést.” (Nevet)

A vicc kedvéért: a különböző politikai diskurzusokban gyakran használja a „moloch“ kifejezést. Ez az ön kedvenc szófordulata?

»Moloch«? (Nevet) Nem, nem hinném.”

fotó: a szerző